2015. április 10., péntek

Van-e felelőssége a terapeutának? Avagy: Ars poetica

Heti párbeszéd Feldmárral: 2015. április 1.
forrás: itt
Feldmár András gondolatai a terapeuta feladatairól, felelősségéről
"A terapeuta nem orvos, nem tanár, nem tudós, tehát nem gyógyít, nem tanít, nem kutat. Ő odafigyel, ő részt vesz a páciens életében, ő játszik, jelen van, elfogadja, szereti a pácienst, talál benne élvezetet, gyönyörködni tud benne. A jó terapeuta elvárja önmagától ugyanazt, amit elvár a pácienstől: törekszik arra, hogy spontán és őszinte tudjon lenni. Ha segít, az véletlenül törénik, inkább arra vigyáz, hogy ne ártson. Ha a terapeuta profi szakembert játszik, akkor kényszeríti a másikat a páciens szerepbe. A jó az, amikor a terapeuta is, meg a páciens is elfelejtik szerepüket és mint két egyenrangú ember igyekeznek találkozni. Mint a jó szülőnek gyermekével kapcsolatban, a terapeutának sem szabad, hogy vágyai legyenek a páciens irányában. Még azt sem akarhatja, hogy a páciens jobban érezze magát. Nem az ő dolga. 

Honnan tudod, hogy a terapeuta jó-e neked? Hát honnan tudod, hogy a szeretőd jó-e neked? Vagy a barátod jó-e neked? Amikor Baba Ram Dass először találkozott indiai mesterével, azonnal sírva fakadt, mert úgy érezte, hogy az öreg ember ismeri, megérti, mindent tud róla, titkai nem lehetnek előtte és mégis mély szeretet áradt belőle Ram Dass felé. Úgy érezte, először életében hazaérkezett. Olyan emberhez nem járnék terápiába, aki megszégyenítene, aki nem venne engem komolyan, aki nem hordaná az én érdekeimet a szívében, aki nem lenne cinkosom, aki nem bátorítana.
Fogadj el bármit, amit mond? Fogadd el, bárhogy viszonyul? És ez mire lenne jó? Arra, hogy elvigyen önmagadtól, hogy eltávolítson, elidegenítsen a saját szívedtől. Hogy apád, anyád helyett, most neki engedelmeskedj? A terapeuta arra való, hogy mindent végig gondolhass vele. Ő nem lehet útmutató, hiszen a Te utadat senki sem ismeri, viszont elkísér, veled halad, nem hagy egyedül, társaságában nem kell megijedned, nem kell megfelelned. Vitatkozhatsz vele, megtaníthatod őt arra, ami neked fontos.
Azért, ami két ember között történik, mindketten felelősek. A jóért is, a rosszért is. A páciensnek nem kell vigyáznia a terapeutára; addig, amíg nincs valami megtiltva, minden meg van engedve. A terapeutának felelősnek kell lennie saját magáért, de semmiképpen nem vállalhat felelősséget a pácienséért. A terápia nem orvosi kezelés, nem autószerelés, nem állatidomítás. Amikor egy páciensem öngyilkosságról beszél és fél, hogy meg is fogja ölni magát, megkérdezem tőle, hogy szeretné-e, ha valaki vagy valakik vigyáznának rá 24/7? Ezt megszervezem, ha kell, csoport lesz családtagokból, ismerősökből, kollégákból, tanítványaimból. Én nem teszek semmit a páciensem akarata ellen, de ha szerettei, szülei kórházba akarják vinni, a pszichiátriára, az az ő dolguk. A terapeuta nem ígér, nem ígérhet meg semmit, sem javulást, sem gyógyulást, hiszen más paradigmában dolgozik, csak azt ígérheti meg, hogy ott van, hogy odafigyel, és őszinte lesz. 

Mint minden kapcsolatban, a terápiában is vannak szakadások, félreértések, vakfoltok. Ezekből a néha fájdalmas sértésekből sokat lehet tanulni, főleg azt, hogy hogyan tehetik magukat túl a felek azon, ami történt, hogyan találják meg egymást újra és hogyan előlegezhetik bizalmukat a másiknak újfent? Mert azt várni, hogy létezik zavarmentes kapcsolat, az nem reális.

Egy jó terapeuta arra jó, hogy ki lehet próbálni vele olyan viselkedést, amit eddig nem mert eljátszani a páciens senkivel. A terapeutától nem kell félni, nincs a páciens életében, nincsen hatalma felette, tehát az összecsapásoknak nincsenek következményei, a rendelő egy játszótér.